•  
  • Letölthető űrlapok
  •  
  • Rendeletek
  •  
  • Testületi ülések
  •  
  • Üvegzseb

     

     

     

     

     







    STOP Gyurcsány
    Aláírásgyűjtés Geszten is!!!


    Ezer településnek nincs elég pénze

    A magyarországi önkormányzatok egyharmadának arra sincs pénze, hogy működési kiadásait fedezze. Idén a központi költségvetésből 11,6 milliárd forintot különítettek el számukra, ám még ez sem bizonyult elégnek: már első körben csaknem 15 milliárdot osztottak szét köztük. Volt, ahol csak egy-két milliót kértek, Kazinbarcikának azonban több mint négyszázmillió kellett.



    A normatívákból nem fedezett működési célú kiadásaik finanszírozására 14,68 milliárd forintot kapnak az idei első ütemben a települési önkormányzatok - derül ki a Magyar Közlöny július 16-i számából. Ténylegesen ennél csaknem hétmilliárd forinttal kevesebb pénzhez jutnak a helyhatóságok, korábban ugyanis már folyósítottak számukra előleget.


    Már hárommilliárddal több a tervezettnél


    Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatására az idei költségvetésben 11,6 milliárd forintot különítettek el, vagyis már az első ütemben túllépték a keretet. A kassza felülről nyitott, a jogos igényekkel jelentkező települések mindenképpen támogatáshoz jutnak. A második, ősszel esedékes ütemben nagyságrendekkel kisebb összeghez szoktak jutni a helyhatóságok.


    Hetvenöt pályázót elutasítottak, ezret nem


    Az idén eddig odaítélt közel 14,7 milliárd forint az önkormányzati alrendszer folyó működési célú kiadásainak 0,8 százalékát fedezi. Az évről évre növekvő keretösszegű támogatásra most az önkormányzatok harmada, 1074 település vált jogosulttá, további 75 jelentkező viszont nem felelt meg a követelményeknek.


    A megyék közül milliárdos nagyságrendű pótlólagos forrásra van szükségük a borsodi, a hajdú-bihari és a szabolcsi településeknek, de a Dunántúlról a somogyi és a zalai falvak részesedése is jelentős. Természetesen a kongó kassza mellett a településszám is meghatározza az egy megyére jutó részt. Az egy falura jutó átlagos támogatást vizsgálva a "nagyok" közül a hajdú-bihari önkormányzatok kapják a legtöbbet, csaknem 20 millió forintot. A települések közül Kazincbarcika 413, 8 milliója a csúcs.


    Forrás: Index






    A szavazás szünetel











    A portál az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával készült.