•  
  • Letölthető űrlapok
  •  
  • Rendeletek
  •  
  • Testületi ülések
  •  
  • Üvegzseb

     

     

     

     

     







    STOP Gyurcsány
    Aláírásgyűjtés Geszten is!!!


    Hat százalék már akinek

    A kormány szerint megvan, a szövetségek szerint nincs meg a béremelés fedezete



    Jutalmakat és kitüntetéseket adott át a belügyminiszter Kecskeméten július 1én a Köztisztviselők Napján, arról azonban nem esett szó a központi rendezvényen, hogy a szakszervezeti oldal szerint az év első hónapjaiban nem valósult meg a közszféra valamennyi ágazatában  legfőképpen az önkormányzati szférában  a februárban elhatározott hatszázalékos béremelés.


    Februárban azzal oszlatta fel magát a közszolgálati sztrájkbizottság, hogy "amennyiben a költségvetési szféra 2004. I.III. havi, 13. havi illetmények nélküli keresetnövekedése a 6 százalékos bruttó bérnövekedéstől eltérően alakulna, a Felek az OKÉT keretében legkésőbb május 31ig meghatározzák, hogy milyen jogi és pénzügyi intézkedések indokoltak és szükségesek". Ilyen "meghatározás" július elejéig nem történt, de mindkét oldalról úgy nyilatkoznak, még ebben a hónapban megszülethet a megegyezés.

    Szabó Endre a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta: összességében ugyan megvan a költségvetési szférában a hatszázalékos emelés, de vannak területek, ahol szinte egyáltalán nem volt bérfejlesztés. Az arányokat jelentősen elviszi például az igazságszolgáltatási szférában történt mintegy 30 százalékos béremelés. Nagy a lemaradás azonban az önkormányzati szférában, ahol elvétve teljesült az emelés.
    Valóban nem teljesült az önkormányzati szférában a 6 százalékos béremelés, de még maguknak a közalkalmazotti béreknek sincs meg a fedezete  nyilatkozott érdeklődésünkre Zongor Gábor. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége főtitkárának elmondása szerint az önkormányzatok jelenleg fejlesztési forrásokból oldják meg a bérkifizetést is. A 2002 szeptemberi 50 százalékos béremelés fedezetét annak idején az év hátralévő részében valóban fedezte a központi költségvetés, 2003ban azonban a béremelésnek már mindössze ötven százalékát kapták meg az önkormányzatok. Idén pedig még ennél is rosszabb a helyzet: az önkormányzati szféra számára juttatott forrás idén nem nőtt, így bérfejlesztésre sem kerülhetett sor. Zongor Gábor szerint nehezen elképzelhető, hogy egy nem jogszabályban előírt, hanem egy kormányzati megállapodásban felvállalt elképzelésnek a következményeit az önkormányzatok viseljék méghozzá úgy, hogy a megállapodásban nem is vett részt az önkormányzati oldal. A kötelező béremeléseket, ami például a soros előléptetéssel jár, és mintegy 4 százalékra rúgott, végrehajtották. Az önkormányzati szövetségek nevében Toller László, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke július elején levélben fordult a miniszterelnökhöz, amelyben egyrészt kéri, hogy gondolja újra a kormányzat a bérmegállapodást, illetve az ehhez szükséges forrás biztosítását, másrészt hogy az egyeztetésekbe vonja be az önkormányzati oldalt.

    Kommunikációs patthelyzetnek is nevezhető, hogy a kormány ezzel szemben azt állítja: a béremelés fedezete ott van az önkormányzatoknál. Erről legutóbb Csizmár Gábor a munkaügyi tárca államtitkára nyilatkozott a Népszavának. Azt elismerte, hogy egyes területeken alig volt emelés, ami  tudomása szerint  az önkormányzati fenntartású intézmények kevesebb mint felére igaz. Ráadásul azoknál az önkormányzatoknál, amelyek önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe, a béremelés végrehajtását 15 milliárdos központi plusztámogatás is segíti. Az államtitkár közölte, hogy a kormány nem akar az önkormányzatok kárára megállapodni, de kész akár kétoldalú megállapodást is kötni a szakszervezetekkel és a közeledő álláspontok jelzik, hogy még júliusban van esély erre. Szabó Endre szerint a kormány és a szakszervezeti oldal közti megbeszélések eredménye nagyjából két hét múlva, a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsának ülésén születhet meg. Az érdekképviseleti vezető szerint az esetleges kétoldalú megállapodás nem lenne példa nélküli, de jó lenne, ha az önkormányzati szövetségek is bekerülnének. Szabó Endre, a SZEF elnöke fontosnak nevezte, hogy a béremelést a közszférában az illetményrendszerekbe építve garantálják és a tárgyalás alapja az a hat százalékkal növelt összeg legyen, amiről jelenleg is egyeztetnek.






    A szavazás szünetel











    A portál az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával készült.